ALIEN
ALIENS
ALIEN 3
ALIEN RESURRECTION
ELLEN L. RIPLEY
(Sigourney Weaver)
"Takarodj el tőle, te kurva!"
A tragikus sorsú hősnő, aki - akarata ellenére - életében, halálában, sőt halála után is az
idegenek elleni küzdelem központi, szinte mítikus alakjává válik. Naív fiatal nőből kőkemény
harcos, majd idegen DNS-t hordozó klón: sorsa egybefonódik az emberi faj és az idegenek
kapcsolatának állomásaival; azon kevesek egyike, aki többször is túléli a szörnyekkel való
találkozást. Talán még az idegen lényeknél is jobban gyűlöli a történéseket háttérből irányító,
végtelen hatalmú szervezeteket, vagyis a Weyland-Yutani Társaságot és az Egyesült Rendszerek
Hadseregét.
A Nostromo végzetes útja előtti életéről keveset tudunk; nagyjából annyit, ami lentebb
olvasható a Weyland-Yutani dossziéban. Ezen kívül néhány töredékes adat: a Földön egy El Salvador
partvidékén fekvő kisvárosban élt; férjhez ment szerelméhez, akitől egy lánya született, Amanda; később elváltak.
2120-tól szolgál a Nostromón, ahol fedélzeti tisztként Dallas kapitány és Kane után a
harmadparancsnok. Az idegen ámokfutásának egyetlen túlélőjeként menekül meg, majd jóval később
a Társaság tanácsadójaként tér vissza az LV-426-ra. A küzdelmet szintén csak ő vészeli át,
majd a Fiorina börtöntelepén végső megoldásként öngyilkos lesz. Évszázadokkal később klónként
tér vissza.
Az idők során mindenkit elveszít, aki fontos neki; a lányát, Amyt, majd "fogadott" lányát,
Newtot is, rajtuk kívül pedig minden férfit, aki közel került vagy kerülhetett volna hozzá:
Dallas kapitányt, Hicks tizedest és Dr. Jonathan Clemenst.

"Ripley altiszt vasakaratú nő, akinek az a sorsa, hogy megvívja harcát a galaxis legveszélyesebb
teremtményével. Logikus döntéseket hoz, és attól tartva, hogy megfertőződik az egész legénység,
megpróbálja megelőzni Kane visszatérését a Nostromóra, mivel rajta van az arctámadó. Később
konzultál a hajó központi számítógépével, hogy módot találjon az idegen megölésére, és mivel
eltökélte, hogy megmenekül, nem fogadja el Ash következtetését, mely szerint nincs kiút.
Egy navigációs hiba miatt Ripley Nostromóról indított siklója 57 évig sodródott a belső
rendszereken keresztül, mielőtt egy mélyűri mentőcsapat felfedezi. Jelentést tesz a Társaságnak
a legénység haláláról és a Nostromo pusztulásáról, de mivel nincs bizonyíték története
igazolására, a Társaság Vizsgálóbizottsága pszichológiailag alkalmatlannak találja. Amikor
a Társaság elveszíti az összeköttetést a kolóniával az LV-426-on, ahol Ripley először találkozott
az idegen járművel, megkérik, hogy tanácsadóként menjen vissza a bolygóra a Gyarmati
Tengerészgyalogság különítményével és a Társaság képviselőjével az esetet kivizsgálni.
Miután Vészhelyzeti Mentőjárműve lezuhan a Firona 161-en, Ripleyn az idegen-implantáció
jelei kezdenek mutatkozni. Megvizsgáltatja magát a mentőkabin neuroszkennerével, és rájön,
hogy egy idegen királynő embrióját hordozza magában. Felkutatja a már kifejlődött idegent és
megpróbálja rávenni, hogy ölje meg, de úgy tűnik, az idegen minden áron védelmezi őt, mióta
benne van az embrió. A rabok ezt előnyükre használják fel, amikor Ripleyvel csalogatják
be a szörnyet az ólomöntőbe."
(www.foxhome.com/alienlegacy)

"Mind közül az egyik lányban, Ripleyben volt meg leginkább ez a különleges képesség. Valahol
mélyen ott rejtőzött benne az álomlátás tehetsége, s rugalmasabb képzelőerővel bírt, mint a
társai. De hiányzott belőle a profi álmodókra jellemző valódi ihletettség, s az érett
gondolkodás képességének hatalmas ereje. Remekül tudott raktárt és rakományt rendezni,
irattári kartotékokat osztályozni és kimutatásokat egyeztetni. Jól megépített katalógusrendszere
csak az agya raktárában csúszott széjjel. Reményei és félelmei, tervei és félkész ötletei
összevissza vándoroltak egyik rekeszből a másikba. Ripley tiszthelyettesnek nagyobb önuralomra
volt szüksége. Tapasztalatlanságtól nyers, ósdi cikornyákkal díszített gondolatai a felszín
alatt lapultak, megvalósulásukra várva. Egy kicsit több erőfeszítéssel s jóval nagyobb
önismerettel egész jó profi álmodó lehetett volna belőle. Ő legalábbis így gondolta olykor."
(Alan Dean Foster: A nyolcadik utas a halál)
Részlet a Weyland-Yutani Társaság Fegyverrészlegének különleges műveletek igazgatója által
a Thedus-i kikőtőmesternek küldött bizalmas személyi dossziéból:
 |
RIPLEY, E. L.
altiszt
USCSS Nostromo
Nem: nő (természetes)
Állampolgárság: Egyesült Amerika (UA)
Születési idő: 2092 január 07.
Születési hely: Olympia/Hold - UA
Azonosító szám: 759/L2-01N
REPÜLŐSTÁTUSZ: B BIZTONSÁGI STÁTUSZ: B
MENTÁLIS STÁTUSZ: AB FIZIKÁLIS STÁTUSZ: AB
FILE 9376-FGD8
2094 január 07. - 2110 április 18.
Gyermekkorát a holdbéli Karantén-településen tölti az XMB vírus
Holdon történt kiszabadulása után.
XMB tesztje negatív.
2111 szeptember 15. - 2115 május 25.
Az Evansbrook Főiskolára jár. Tehetséget mutat az etikához, joghoz
és a testületi ügyekhez. Osztályelsőként diplomázik.
2115 június 01.
Betoborozzák a Weyland-Yutani Horizonton Túl tisztképző programjába.
(CC tanuló repülőstátusz)
2115 október 16.
Sikeres tárgyalással vet véget a Weyland-Yutani Erebus siklóhajóján
kitört túszdrámának. 49 életet ment meg. 8 terroristát elítélnek.
2116 december 21.
Kitüntetéssel fejezi be a Horizonton Túl tisztképző programot.
2117 január 02. - 2117 november 19.
Altiszt gyakornokként szolgál a USCSS Kurtz kereskedelmi teherszállító
hajón, Archibald kapitány parancsnoksága alatt.
(BC repülőstátusz)
2117 december 01. - 2118 március 08.
Altisztként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Sephoria teherszállító
hajóján, Eliot kapitány parancsnoksága alatt.
2118 március 10.
Szülési szabadságra vonatkozó kérelme ELUTASÍTVA.
További adatok: HUMÁN ERŐFORRÁS
2118 március 17.
Polgári pert indít a Weyland-Yutani ellen.
2118 március 18.
Repülőstátusz felfüggesztve.
Illetmény felfüggesztve.
2118 április 04. - 2118 augusztus 19.
>ADATOK BÍRÓSÁGI VÉGZÉSSEL ZÁROLVA<
További adat nincs.
2118 augusztus 19.
Szülési szabadságra vonatkozó kérelme JÓVÁHAGYVA.
További adatok: JOG (EGYEZSÉGEK)
A repülőstátusz visszaállítására vonatkozó kérelem JÓVÁHAGYVA.
Illetményemelésre vonatkozó kérelem JÓVÁHAGYVA.
2119 szeptember 19. - 2119 október 27.
Szülési szabadság.
További adatok: HUMÁN ERŐFORRÁS
2119 november 06. - 2120 július 12.
Altisztként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Sotillo teherszállító
hajóján, Rosendo kapitány parancsnoksága alatt.
2120 augusztus 10-től
Altisztként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Nostromo kereskedelmi
vontatóhajóján, Dallas kapitány parancsnoksága alatt.
(B repülőstátusz)
(Alien Legacy DVD - Logikátlanság: Ripley lányának már 2111-ben meg kellett születnie, hiszen az anyja
azt ígérte neki, hogy a tizenegyedik születésnapjára hazaér.)
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, ÉRDEKESSÉGEK:
- Azonossági szám(ok):
Alien: W5645022460H (forgatókönyv és regény); W524506460H (tesztfelvétel); 759/L2-01N (Alien Legacy DVD)
Aliens: NOC-14472 (film); NOC-14672 (forgatókönyv és regény)
Alien 3: B5156170 (film, forgatókönyv és képregény); B515617 (regény)
Alien Resurrection: 36706 (film, forgatókönyv, Bisson-regény és képregény); 5156170 (Crispin-O'Malley-regény)
- Beosztások, rendfokozatok: altiszt, tiszthelyettes, fedélzeti
tiszt, tanácsadó (Alien, Aliens), hadnagy (Alien 3), főhadnagy (Alien Resurrection).
- A szülésnél nem kért fájdalomcsillapítót, mivel a mélyálomban töltött űrutazások során
így is sok drogot pumpáltak bele.
- Másodosztályú rakodógép-kezelői jogosítványa folytán rövid ideig Portside rakodódokkjainál is dolgozik.
- Ripley a forgatókönyv egy korai változatában még férfi karakter volt.
- A színészválogatásnál Veronica Cartwright (Lambert) neve is felmerült Ripley szerepére.
- Az
Aliensben viselt cipője Reebok márkájú.

>
RIPLEY 8. KLÓNJA
>
AMANDA RIPLEY-McCLAREN