TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS avagy ALIEN-IDŐVONAL


Az idővonallal kapcsolatban ismét szükségesnek tartok leszögezni néhány tudnivalót. Először is nem bocsátkoztam találgatásokba, minden említett esemény és időpont valamely hivatalos forrásból származik, melyek felsorolását megtaláljátok a főoldalon. Másodszor: az áttekintés csak a filmek és közvetlen feldolgozásaik információit teszi időrendi sorrendbe, és nem tartalmazza az "expanded" regények, képregények és játékok kiegészítő információit.



NEM MEGHATÁROZHATÓ IDŐVEL EZELŐTT:
Egy ismeretlen eredetű idegen faj, az űrutasok űrjárműve leszáll vagy lezuhan az emberiség által később Zeta II Reticulinak nevezett naprendszer negyedik bolygójának második fő holdján, mely majdan az Acheron/LV-426 nevet kapja. A pontos eseményeket nem ismerjük, azonban a landolás előtt vagy után a hajó fedélzetére kerül egy másik, még titokzatosabb faj, az idegenek fejlődési ciklusának részét képező több ezer tojás. Az űrutasok sorsáról csak annyit tudunk, hogy egyikük holtteste az elhagyott hajóban mumifikálódik, miután feltehetően egy idegen mellkasrobbantó megöli. A hajó figyelmeztető jelzéseket kezd el sugározni a világűrbe.

2004:
Az ALIEN VS. PREDATOR történései.

XXI.-XXII. SZÁZAD:
Az emberiség felfedezi a fénysebességnél gyorsabb űrutazás technológiáját, és megépítik az ehhez szükséges járműveket. Ugyancsak kidolgozzák az ember hibernálásának módozatait, továbbá megjelennek a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek. A robottechnológia eljut az embert tökéletesen utánzó androidok, vagyis mesterséges személyek kifejlesztéséig. Mindezek lehetővé teszik, hogy az emberi faj megvesse lábát a Naprendszer bolygóin és holdjain, majd tovább haladva megkezdje más csillagrendszerek, bolygók felfedezését, gyarmatosítását és természeti kincseinek kiaknázását.
A Salamon-szigeteken űrkikötőt, míg az Antarktiszon űrforgalom-irányító központot hoznak létre. Olyan hatalmas befolyással bíró mammutvállalatok alakulnak meg, mint a Hyperdine Systems vagy a Weyland-Yutani Társaság. Utóbbi megkezdi a Thedus és a Fiorina "Fury" 161 bolygók bányászati kitermelését. A Fiorinán büntetésvégrehajtási intézetet is létesítenek.
Az emberiség birtokba veszi a Magrendszereket, és egyre tágítja a világűr Külső Területnek és Külső Peremnek nevezett részeit.

2069 JÚLIUS 13.:
S. E. Brett megszületik a texasi Houstonban.

2076 FEBRUÁR 27.:
A. J. Dallas megszületik a montanai Wolf Pointban.

2080 FEBRUÁR 04.:
J. T. "Sike" Parker megszületik a californiai San Diegóban.

2083 ÁPRILIS 20.:
G. W. "Thomas" Kane megszületik a hertfordshirei Borehamwoodban.

2092 JANUÁR 07.:
Ellen L. Ripley megszületik a holdbéli Olympián.

2093 NOVEMBER 07.:
J. M. Lambert megszületik a kanadai Ontarióban.

2101:
A Nemzetbiztonsági Törvény megállapítja az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Hadtestének (USCM) szervezeti felépítését.

A XXI. SZÁZAD VÉGE, a XXII. SZÁZAD ELEJE:
Megépül a USCSS Nostromo M osztályú csillagcirkáló; a Weyland-Yutani Társaság jegyezteti be.

2104:
Észak-, Közép- és Dél-Amerika uniója folytán létrejön az Egyesült Amerika.

2105 KÖRÜL:
A Külső Perem békéjének fenntartására megalakul az Egyesült Amerikai Külső Perem Védelmi Flotta (UAORD - United Americas Outer Rim Defense Fleet), melynek kötelékében Dallas és Parker is szolgál.

2106-2108:
A UAORD harcol a J'har lázadók ellen a Torin Prime-i polgárháborúban.

2108-2120:
Brett segédgépészként és technikusként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Corazon Oscuro és USCSS Nonnabo nevű hajóin, valamint a titáni Fúziós Reaktor-telepen. 2112/13-ban alkoholizmusa miatt kezelik a titáni Weyland-Yutani Egészségügyi Központban.

2109 KÖRÜL:
A UAORD részt vesz a thedusi békefenntartó műveletben.

2111:
Megszületik Ellen Ripley lánya, Amanda.

2113-2119:
Dallas szabadúszóként különféle teherfuvarokat vállal a Weyland-Yutaninak.

2115-2116:
Ripley kitüntetéssel végzi el a Weyland-Yutani Horizonton Túl tisztképző programját; közben sikeres tárgyalással vet véget az Erebus siklóhajón kitört túszdrámának.

2115-2120:
Parker segédgépészként és gépészként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Otago és USCSS Nonnabo nevű hajóin.

2116:
A Nostromót kereskedelmi vontatóhajóvá alakítják át; ezután főként arra használják, hogy automatikus érc- és olajfinomítókkal ingázzon a Naprendszer és a Zeta II Reticuli között.

2117-2120:
Ripley altiszt gyakornokként és altisztként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Kurtz, USCSS Sephoria és USCSS Sotillo nevű hajóin.

2118-2119:
Kane elsőtisztként szolgál a Weyland-Yutani USCSS Kenamor nevű hajóján.
Lambert navigátorként szolgál a Weyland-Yutani Adowa nevű hajóján.

A 2110-ES ÉVEK VÉGE, A 2120-AS ÉVEK ELEJE:
A Weyland-Yutani Társaság távirányítású szondái érzékelik az űrutasok acheroni elhagyott hajójáról sugárzott figyelmeztető jelzést. A Társaság titkos tervet dolgoz ki, mely szerint a Nostromo gyanútlan legénységét küldik el a vélhetően ellenséges idegen létforma felkutatására.

2120 JANUÁR 04:
Dallas megkapja a Nostromo parancsnokságát.

2120 JANUÁR 05-TŐL:
Kane elsőtisztként, Lambert pedig navigátorként szolgál a Nostromón.

2120 AUGUSZTUS 10-TŐL:
Ripley altisztként szolgál a Nostromón.

2120 SZEPTEMBER 10-TŐL:
Parker gépészként, Brett pedig gépésztechnikusként szolgál a Nostromón.

2120:
A Nostromo elindul a Földről a Thedusra.

2121:
A Nostromo megérkezik a Thedusra, és felveszi rakományát.

2121 JÚNIUS 10:
A Weyland-Yutani Társaság tudományos tiszti fedőbeosztásban a Nostromóra helyezi az Ash Hyperdine Systems 120-A/2 androidot, a 937-es Különleges Utasítás végrehajtása céljából.

2121 JÚNIUS 12:
A Nostromo egy finomítót és 20.000.000 tonnna ásványi ércet vontatva maga után elhagyja a Thedust, és visszaindul a Földre.

2122 ÁPRILIS 01-TŐL:
Az ALIEN - A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL történései.

2122-2179 KÖZÖTT:
A Nostromót és legénységét eltűntnek nyilvánítják. A Nostromo mentőhajója, a Narcissus végigsodródik a Magrendszereken; vészjelzője nem működik.
A Naprendszeren Túli Gyarmatügyi Felügyelet és a Weyland-Yutani tovább folytatják a más rendszerbéli bolygók kolonizációját. Földkörüli pályán felépül a Gateway Állomás. Még gyorsabbá válik az űrutazás, és tökéletesednek a szintetikus emberek.

A 2150-ES ÉVEK VÉGE:
Az LV-426-on megalapítják Hadley's Hope terraformáló települést; a bolygón Atmoszféra Processzor Állomás(oka)t állítanak fel.

2165:
A Tientsin hadjárat végére a USCM létszáma eléri a 240.000 főt. Ez 2179-re 165.000 főre csökken.

KB. A 2160-AS ÉVEK VÉGE:
Dr. Jonathan Clemens tizenegy ember halálát okozza, amikor kábítószer és alkohol hatása alatt túl nagy adag fájdalomcsillapítót ad be egy robbanás sérültjeinek. Hét év szabadságvesztésre ítélik, amit a Fiorina bolygó börtönében kell letöltenie.

2169:
W. Hudson felszerel a Gyarmati Tengerészgyalogsághoz.

2173:
Megszületik Rebecca "Newt" Jorden.

A 2170-ES ÉVEK KÖZEPE:
A Weyland-Yutani bezárja fiorinai bányáját, de engedélyezik, hogy 25 elítélt - akik vallást alapítottak - felügyelet mellett ottmaradjon karbantartónak. Dr. Clemens büntetése letöltése után szintén marad, egészségügyi tisztként.

2177:
Amanda Ripley-McClaren meghal rákban.

2179:
Az ALIENS - A BOLYGÓ NEVE: HALÁL történései.

2179:
A Sulaco fedélzetén egy szuper-arctámadó királynőembriót ültet a mélyálomban lévő Ripley mellkasába.

2179 JÚLIUS 03-TÓL:
Az ALIEN 3 - A VÉGSŐ MEGOLDÁS: HALÁL történései.

VALAMIKOR 2179 UTÁN:
Morse elítélt feljegyzéseket készít a Fiorinán történtekről, melyben megemlékezik Ripleyről, aki feláldozta magát a szörny ellen folytatott harcban. Az iromány évszázadokig fennmarad.

XXIII.-XXIV. SZÁZAD:
Megalakul az Egyesült Rendszerek, illetve annak katonai szervezete, az Egyesült Rendszerek Hadserege (USM). A Weyland-Yutaninak gazdasági problémái támadnak, majd felvásárolja a Walmart.
Az androidipar hanyatlásnak indul, melyet másodgenerációs autonok, vagyis robotok által tervezett robotok gyártásával próbálnak meg ellensúlyozni. Azonban ezek az érzelmekkel rendelkező lények nem szeretik, ha megszabják nekik, mit csináljanak. A kormány elrendeli leállításukat, a néhány megmaradt példány illegalitásba vonul.
Párizs - feltehetően a Föld más városaival, területeivel együtt - ismeretlen okból romhalmazzá válik.

A XXIV. SZÁZAD MÁSODIK FELE:
A USM tudósai Dr. Wren vezetésével begyűjtik Ripley szövetmaradványait a Fiorina 161-en, majd az Auriga kutatóhajón megpróbálják klónozni, a benne lévő királynőembrióval együtt. Az első hét kísérlet nem sikerül.
A Betty kalózhajó legénysége számos törvénytelen és veszélyes akcióban vesz részt. Csatlakozik hozzájuk az újonc Call, majd Perez tábornok megbízása alapján elrabolnak egy csapat mélyálomban utazó technikust.

VALAMIKOR A XXIV. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN:
Az ALIEN 4 - FELTÁMAD A HALÁL történései.